Tavaly nyáron, miközben már épp nagyon vártuk Léna születését Jani bácsi állt meg a kerítés mellett. Tudtam, hogy indul a málnaszezon, örültem is, hogy jött, mert szerettem volna egy-két tálca málnával feltankolni, hogy dzsemet tegyek el a téli hónapokra. Meg is kérdezte tőlem, hogy kell e málnás, mondom persze, jó, is hogy jön, két tálca idén is jöhet. Elég hangos volt a traktor, és látom, hogy valami nem jó, mert rázza a fejét, hogy nem, ő nem ezt kérdezi. Traktor leállít, Jani bácsi leszáll, közelebb jön és én is abbahagyom, amit épp csinálok. Szóval, akkor újra, kell málnás? Málnás? Csillan fel a szemem. Most visszaugrunk az időben hat évvel. Dóri itt még csak tervben volt. A telkeket nézzük Krisszel a Dunakanyarban. Ismerjük minden szegletét, mint a tenyerünket, hisz én Kalászon nőttem fel, Szentendrén jártam gimibe, és majd nyolc éven át dolgoztunk együtt a helyi médiában a két településen. Ezért mondom, hogy minden szegletét ismerjük, erősségét, hátrányait, titkos kis kincseit, rejtett zugait. A sokadik opció után, még ekkor sem találtunk rá arra helyre, ahol el tudtuk volna képzelni, hogy felneveljük a gyerekeket. Kalász már ekkor is túlzsúfolt volt. Szentendre, bár egy kis ékszerdoboz, de a közlekedés szempontjából nem túl ideális, hiszen a 11-es vezet csak a főváros felé, és a HÉV sem jár napközben fél óránál sűrűbben. Leányfalu még érdekes lehetett volna, vagy akár a Szentendrei-sziget, főképp Pócsmegyer, de mindig oda lyukadtunk ki, hogy nem jó a közlekedés. Szóval elindultunk kifelé. Már a Kosdra vezető első utunk után tudtuk, hogy ez lesz az. A faluba bevezető fasor, ahogy az útra hajlik, és a dimbes-dombos vidék egyből elvarázsolt. Nem bírom a sík vidéket, a tervezett kertvárosokat. Kell valami mozgalmasság, hegy, dombok, erdők, patakok és ez itt mind megvan. Arra a momentumra emlékszem, hogy a település történetét olvasgatva futottam bele a kosdi málna leírásába, ami már akkor valahogy megragadott. Aztán felgyorsultak az események, és remek telket találtunk, házat építettünk, és ott álltam Lénával mindenórásan, és Jani bácsi arra kíváncsi kell-e málnás. Persze, hogy kell, vágtam rá, mert mindig is vágytam egy gyümölcsösre, és nagymamám málnaszörpje ízét máig a számban érzem. De az is lehet,  - ahogy merengtem ezen néhány napja - hogy Marika néni, nagymamám testvére és a Dunabogdányban töltött nyári látogatások a Duna parti hatalmas málnásában is hozzájárultak e láthatatlan vonzalomhoz a szúrós kis bogyós iránt. Nem tudom mi adódott össze mivel és képezte ezt az elegyet gyerekkorom emlékeivel, és lelkem mély vágyódásával, a föld illatának szeretetével, a kapa hangjával, ahogy csattan a repedezettre száradt talajban, de mindez kicsúcsosodott a tavaly nyári forróságban. Jani bácsi vevőre talált, én pedig egy darabka szerelemre. Ugyanis valóban szerelembe estem azzal a kilenc sornyi, völgyben megbúvó Málnavidékkel. 

Mivel már vagy nyolc hete nem esett egy kiadós eső, megkezdtük a locsolást tegnap.

Ahogy végeztem a kilencedik sorral, indulhat is újra a kapálás, mert fontos, hogy ne hagyjuk a gyomokat megerősödni. 

Februárban az első rügyek megjelenésekor néhány fagyos éjszaka után örömmel nyugtáztam, hogy megúsztuk fagykárt a málnásban.

Most pedig lassan virágba is borulnak a bokrok. Nem is kell mondanom, a gyerekeknek ez maga a paradicsom.

Eltelt tíz hónap, Léna megszületett, Happy mellé két nyúl költözött be, a málnát kigazoltam, megmetszettem, mind a kilenc sort bekapáltam, belocsoltuk és virágzik. Most épp Hauser pulai koncertjét hallgatom, mivel a koronavírus miatt élőben nem lehetett, de jut most néhány percem a dolgozószobában, a zenét hallgatva végigfutni gondolatban a tíz hónap eseményeit. Olyan végtelenül szomorú mindaz, ami a vírus miatt történik, mégis én olyan boldog vagyok, mert kaptunk néhány olyan hónapot együtt, ami nekünk és a gyerekeknek is életre szóló élmény. Abban bízok, hogy ahogy Dóri fogalmazta meg, megértik az emberek, hogy a Föld figyelmeztetni akar minket. Azt kérdezte tőlem ugyanis, hogy. "Anya, ha a Föld figyelmeztetni akar minket, akkor miért nem inkább csak nagyon gyorsan forog? Azt biztosan megértenénk."